máj
17

17.05.2010

Ami még nem volt – Rendezvényszervezés

Régóta nem jelentkeztem.Kissé besűrűsödött az élet az Upfrontban. Lezajlott a balatoni Borok Fesztiválja – a rendezők szerint sikeresen. Az időjárás is kegyes volt május elsején, most hétvégén nem szívesen mentem volna borozni. Időközben egy új lehetőség is adódott: Rendezvényszervezésre kaptunk felkérést. Elsőre szokatlan ötlet volt, de mivel az előző életemben számos ilyen rendezvény megszervezése feladatom volt – nem kis partneri segítséggel – belevágtunk. Ajánlati szinten szerintem zseniális anyagot tettünk le, igaz, az ügyfél által összerakott elvárások is meglehetősen jól behatárolták a feladatot. Nem bízták a véletlenre, a pályázatot csak olyan partner nyerheti meg, aki igazán jól megfogja a lényeget: 3-400 embert úgy elszórakoztatni, hogy:

  • Legyenek nagyon jó csapatépítő feladatok, de
  • Ne sorversenyek és egyéb sportjátékok domináljanak!
  • Igényes zenei programok szórakoztassák a résztvevőket.
  • Legyen olyan emlékezetes, mint egy “privát” rendezvény.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez némiképp távol áll a klasszikus online marketingtől, de a kreativitáshoz, jó ötletekhez, és profi megvalósításhoz igenis közel, és innentől nem kérdés: Az Upfront nyit ebbe az irányba is.


márc
23

23.03.2010

A tavasz lendülete

Régen jelentkeztem már az oldalon, holmi síelések miatt, most újra itt vagyok. Az elmúlt napok üzenete a média-ajánlatok meglepően hosszú értékesítési ciklusa. No persze nem az ”1 banner-500CT-egy hét” típusú kampányokra gondolok, hanem a változatos tartalmú, komplex ügyekre. Mivel minden Upfront-os ajánlat dátommal a nevében készül, megfigyelhető a dokumentumtárban ugynannak az anyagnak a 4-5 különböző verziója, két hónapos időintervallumban.

Ez azt jelenti, hogy a nagyobb ügyekben nem döntenek gyorsan a partnerek, kivárnak. Vagy jelentheti azt is, hogy túlságosan elbonyolított ajánlatot tettünk le az asztalra. Mindenesetre a címben jelölt lendület azt jelenti, hogy minden ilyen télből áthúzódó ügyet szeretneénk rendbe tenni (megrendelés formájában például). Azaz megint rákapcsolunk.


feb
14

14.02.2010

Upfront komplex ajánlat

A vasárnapi ajánlatírás öröm. Nem, nem őrültem meg. Ilyenkor öröm, amikor látszik, hogy a cég már egész összetett kihívásokra is tud választ adni. Hiszen mit is tudunk? Tudunk az [origo] teljes felületén (plusz freemail, iwiw) CT-bannerkampányokat futtatni. Ugyanezt tudjuk az Indexen is (teljes portfólió, Sportgéza, Dívány, Poronty, stb). Vannak saját tartalmaink: A Babázó.hu, a Medjob.hu, ezeken a teljes szponzoráció sem elképzelhetetlen. Tematikus aloldalakat tudunk létrehozni az egészség, az oktatás, a női tartalmak és az IT területén. Van bloggerünk, aki képes szinte bármilyen tematizált blogot írni, színvonalas, érdekfeszítő stílusban. Tudunk márka-ismertséget/elismertséget mérni kampányok előtt és után. És mindezek tetejében ott a print, azaz a Garmond Print partnereként kivételes minőségű nyomdai anyagaink is vannak. Erre már lehet építeni.

De a legfontosabb, hogy ott vagyunk mi is, az Upfront emberei. Akik odafigyelünk a banner méretére, a cikkbe becsúszott helyesírási hibára, akik áttesszük a CT-t a nézettebb oldalakra, kialkudunk a “nagyoktól” egy plusz PR-cikket. Talán ez jó irány


okt
15

15.10.2009

Nem bántam meg

Tegnap még nagyon bántott a dolog. Kereskedői lényem minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy leírjam:” Kedves Partnerem! Válság ide, vagy oda, sajnos az üzlettől elállni kényszerülök, egyszerűen a portéka, amit árulok (nevezetesen PR cikk), annál jóval nagyobb értéket képvisel, hogysem fillérekért adhassam. Bocsánat, de nem tudom teljesíteni a kérést ezen az áron.” Azt vártam, hogy megdördül az ég, és baljós villámcsapások közepette megvonódik tőlem a kereskedői tudás, és soha többé nem vesz tőlem senki semmit.

Ma egészen másként látom. Van az Upfrontban olyan tudás, amelyet százszor inkább értékesíteni lehet és kell, mint bármilyen bannerhelyet, vagy cikket. Ezek a jó irányok, ezekkel lehet előre menni. Természetesen a sales-house lét is kívánatos, de az igazi kihívás, és értékteremtés a kreatív tanácsadásban és tudás-transzferben rejlik. Jó érzés, egy-egy ügyfél-beszélgetés után felhívni a kollégákat, félmondatban vázolni az igényt, majd akkumulátor lemerülésig hallgatni az agyvihart. Nagyon tudnak. Én pedig megyek eladni ezt a know-howt.


szept
22

22.09.2009

A válság jelei – remélem, csak tünet

Tegnap, egy nagyon kedves partner azt kérte, hogy ugyanazt a szolgáltatást (PR-cikkek, és bannerkampány) fele akkora összegért nyújtsuk számára. Igaz ugyan, hogy az online médiában rugalmasabb az árképzés, mint mondjuk az autóiparban, de azért ennyire sajnos nem. Az útelágazás tábláin egyszerűen megfejthető az útbaigazító szöveg: Adjunk meg minden kedvezményt, hogy az ügyfelet ne veszítsük el, vagy ne engedjünk, mert akkor sosem tudunk visszatérni számunkra is rentábilis árképzéshez.

Miközben írom, rájöttem, egy csökkentett csomagra teszek módosított ajánlatot, így talán mindkét célt elérem. Az ajánlatok tartalma – nevek nélkül – hamarosan kint lesz a weboldalon!