okt
15

15.10.2009

Nem bántam meg

Tegnap még nagyon bántott a dolog. Kereskedői lényem minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy leírjam:” Kedves Partnerem! Válság ide, vagy oda, sajnos az üzlettől elállni kényszerülök, egyszerűen a portéka, amit árulok (nevezetesen PR cikk), annál jóval nagyobb értéket képvisel, hogysem fillérekért adhassam. Bocsánat, de nem tudom teljesíteni a kérést ezen az áron.” Azt vártam, hogy megdördül az ég, és baljós villámcsapások közepette megvonódik tőlem a kereskedői tudás, és soha többé nem vesz tőlem senki semmit.

Ma egészen másként látom. Van az Upfrontban olyan tudás, amelyet százszor inkább értékesíteni lehet és kell, mint bármilyen bannerhelyet, vagy cikket. Ezek a jó irányok, ezekkel lehet előre menni. Természetesen a sales-house lét is kívánatos, de az igazi kihívás, és értékteremtés a kreatív tanácsadásban és tudás-transzferben rejlik. Jó érzés, egy-egy ügyfél-beszélgetés után felhívni a kollégákat, félmondatban vázolni az igényt, majd akkumulátor lemerülésig hallgatni az agyvihart. Nagyon tudnak. Én pedig megyek eladni ezt a know-howt.


okt
07

07.10.2009

Amikor a piac segít rálépni a stratégiai útra

Több mint fél éve kitűztünk 2 stratégiai irányt is, amerre szeretnénk, ha az Upfront menne. Az egyik az volt, hogy mérettessünk meg igazi online sales-house-ként. Ezen a héten két ilyen irányú mondás is elhangzott. Az egyik, hogy az Index is nyitott lehet egy jó ügyfélkapcsolatokkal rendelkező rugalmas médiacégre. A másik, hogy év végén lesz a Motorpresse online tendere. Azt gondolom egy hónap elegendő lehet a felkészülésre. Képesnek érzem magunkat arra, hogy a túlnyomórészt motoros-autós, számítógépes tartalmakat gyártó oldalakat egész évben képviseljük.

A másik, hogy fejlesszünk végre jó minőségű portált az IT világában. Ma talán megtaláltam erre a szövetségest. Erről egyelőre többet nem mondhatok, lényeg, hogy – ne kiabáljam el – az irányok jók.


okt
05

05.10.2009

Többszörösen új utakon

Stratégiai elhatározások születtek ma az Upfront jövőjét illetően. Illetve két stratégiai, és egy taktikai lépés megtétele szinte “kötelezőnek” tűnik.

Egyrészt megvizsgáljuk a lehetőségét, hogy az origo-n kívül mely nagy partnerekkel lesz érdemes kiépíteni az együttműködést. (Index, Sanoma, stb)

Másrészt újra kell gondolni, hogy milyen új fejlesztéseket hajtunk végre, azaz milyen új oldallal rukkolunk elő még 2009-ben.

Taktikai lépésként pedig kis rugalmas “mikro” csomagokat állítunk össze, melyek minden leendő partnerünknek elküldünk. Előzetesen erről annyit, hogy kedvezményesen összecsomagolt bannerből, PR-cikkből, játékból, és tanácsadásból fog állni. Holnap bővebben kifejtem.